Kedves Szülők!
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett.
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a gyermekük beíratásakor a következőképpen járjanak el:
- Nézzék meg, hogy melyik a lakóhelyük/tartózkodási helyük szerinti körzetes óvoda. (Az Óvodai körzetjegyzék honlapunkon megtalálható.)
- Amennyiben nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretnék gyermeküket beíratni, akkor ezta szándékukat – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezzék a választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig. (Szándéknyilatkozat honlapunkról letölthető.)
- Amennyiben a kötelező óvodai felvételt biztosító óvodába szándékoznak beíratni a gyermeküket, abban az esetben is azt kérjük, hogy telefonon vagy e-mailben tájékoztassák szándékukról a körzetes óvoda vezetőjét.
Tájékoztató a beiratkozás további menetéről:
- A kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette.
- Amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is tud teljesíteni, akkor a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.
- Három év alatti, (legalább két és fél éves) gyermek felvételére akkor van lehetőség, ha az adott óvoda az óvodaköteles gyermekek felvételét követően további szabad férőhellyel rendelkezik. Felvételükre vonatkozóan az óvoda április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket.
- A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor.
További fontos információk:
- A szülő, annak az évnek az augusztus 31 napjáig, amelyben a 4 életévét betölti, írásban felmentést igényelhet gyermeke részére, a rendszeres óvodába járás alól, a Baranyai Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala Hatósági Főosztály Hatósági Osztályától (Baranyai Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala Hatósági Főosztály Hatósági Osztálya 7621 Pécs, Zrínyi u. 11.)
Kérjük a körzeti óvodát is szíveskedjen tájékoztatni április 17-ig.
- Ha az óvodaköteles gyermek a családjával külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. oktatas.hu/közneveles/kulfoldretavozas bejelentése oldalról letölthető az űrlap, elektronikus kitöltést követően, aláírva postán feladva (Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1363 Budapest, Pf. 19.) Kérjük a körzeti óvodát is szíveskedjen tájékoztatni április 17-ig
Körzetjegyzék:
https://drive.google.com/open?id=1wwRfeWThVvONCN7nNySs82S7LQK1RN9D
Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre
Az Oktatási Hivatal honlapján megjelent
információk a szülők számára
2020. március 27.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése
alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig
betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől)
legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy
gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe
integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.
A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es
nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter
határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a
következőképpen járjanak el:
Először nézzék meg a https://kir.hu/korzet honlapon, hogy melyik a lakóhelyük
szerinti körzetes óvoda. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába
szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és
címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt
esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április
17-ig.
A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá jelentkezőknek a beiratkozást 2020.
április 2 – április 20. között tartja meg. A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá
érkező szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan készíti el a beiratkozások
időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladéktalanul tájékoztatja; majd
a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a
gyermeket nevelő szülőt, illetve az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda
vezetőjét.
Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április
21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan
nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges
iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. Ha tehát
a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a
kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre
az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja
2
számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy
legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen
esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják
beíratni gyermeküket.
Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító
óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is
teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a
beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az
érintett szülőket tájékoztatja.
A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére
vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő
szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.
A hatékony beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és
válaszokat.
1. Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?
Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a KIR hivatali ügyek menüpont
Köznevelési intézmények körzethatárait tartalmazó publikus nyilvántartás pontjában
vagy a https://kir.hu/korzet oldalon elérhető az óvodai körzeteket tartalmazó
nyilvántartás, ahol lehetőség van település, közterület vagy óvoda alapján is keresni.
Ezenkívül az intézményekben, illetve a települési önkormányzatoknál a helyben
szokásos módon tájékoztatják az érintetteket, így, ha esetleg a saját közterületére
vonatkozóan nem talál információt a Hivatal honlapján, úgy az önkormányzathoz
fordulhat további tájékoztatásért.
2. Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének
elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május
25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál
gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján,
a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai
foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig,
amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi
körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban
forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.
3. Mi a teendőm, ha gyermekem bölcsődés, és még további egy évig a bölcsődében
marad?
A bölcsődéknek legkésőbb 2020. április 15-éig jelezniük kell az Oktatási Hivatal
számára, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek a jogszabályokban meghatározott
esetben további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt, és nem kezdi meg az óvodai
nevelést. Ha gyermeke is érintett, kérjük, hogy mielőbb egyeztessen a gyermekét
3
ellátó bölcsődével, hogy a szükséges bejelentést megtették-e a Hivatal felé, Ön pedig
ne jelentkeztesse gyermekét ebben a beiratkozási időszakban óvodába.
4. Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem
kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az
óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal
részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási
Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás
bejelentése pontjából vagy a
https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról
közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a
következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási
Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben
az óvodai beiratkozás kapcsán kérem, hogy elsősorban a telekommunikációs
eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjon a kiválasztott óvoda
beiratkozási rendjéről, illetve egyeztessen az óvodával, annak fenntartójával, hogy
gyermeke beiratkozása személyes találkozás nélkül milyen formában tehető meg. Az
óvodák és fenntartóik elérhetőségeit megtalálja
a www.oktatas.hu/Köznevelés/Köznevelési közérdekű adatok/Köznevelési
intézménykereső menüpontban.