Szüreti fesztivál

A rendezvény a település életében nemcsak jelenleg játszik szerepet, hanem már az 1900-as években is fontos eseménynek számított. Később sajnos feledésbe merült, csak képek és elbeszélések emlékeztetnek a régi felvonulásra. 1988-tól a nevelőtestületünk szükségét érezte annak, hogy e hagyományt újra felelevenítsük. Előkerültek a régi történetek, szokások, s azóta minden évben az ősz egyik kedvelt eseménye.

A készülődés már a nyár végén elkezdődik. Óvodásaink dalokkal, versekkel és helyi hagyományokat felidéző táncokkal ismerkednek. Pár nappal a felvonulás előtt kidoboljuk a nagy eseményt. A feldíszített lovas kocsiról, népi ruhába öltöztetett kisebb-nagyobb gyerekekből álló csoport a falu utcáin felolvassa a programot. Közben a szülőkkel és a gyerekekkel közösen őszi terményeket gyűjtünk a díszítéshez. A felvonulás napján már az egész falu apraja, nagyja dolgozik. Díszítik a lovas kocsikat, a szereplések helyszínét, előkészítik a helyet a különböző tevékenységekhez.

Kora délután kezdődik a felvonulás. A fiuk lovaskocsira ülnek és elindulnak kikérni a lányokat. A legutolsó kocsin kisebb gyerekek kísérik a menetet. A bíró mindenhol megkéri a ház gazdáját, engedje el a lányát a felvonulásra. A gazda megkínálja a társaságot, és kiadja a lányt, időnkét kis huzavona után. A fiatalok és az óvodások egyaránt táncolnak egyet a ház előtt. Így szedik össze a lányokat, majd kocsiznak le a térre, ahol bemutatót táncolnak a megjelenteknek. A másik helyszín az óvodánk udvara. Ide érkezünk a táncosokkal, akik élménygazdag programmal szórakoztatják a lakosság minden rétegét.

Több órás szórakoztató műsor zajlik a helyszínen: táncegyüttesek lépnek fel, az iskolások, óvodások verseket mondanak, énekelnek, előadnak egy mesét. A helyi szervezetek bemutatják tudásukat (népdalkör, citerazenekar). A látogatók a tér másik oldalán lovagolhatnak, Anci nénivel csuhébabát is készíthetnek, gyöngyöt fűzhetnek, agyagozhatnak, de megkóstolható a helyi méz-és bortermés is. A kézművesektől kerámiákat, tűzzománc ékszereket vásárolhatunk, és aki még mindig unatkozna, légváron ugrálhat, vagy megfejtheti Klári néni rejtvényeit. Közben mindenkinek alkalma nyílik egy kis beszélgetésre, ismerkedésre. A felnőtt lakosság mulatsággal, bállal zárja a napot.