Márton-napi lámpás felvonulás
November 11-én délután ismét megrendeztük a hagyományos Márton-napi mulatságunkat. A gyerekek csoportonként rövid műsorral készültek, lámpásokat készítettek, majd közösen elindultunk a lámpás felvonulásra az óvoda körül. A finom zsíroskenyér-parti és a sok mosoly igazi melegséget hozott a hűvös novemberi délutánba.
Köszönjük minden szülőnek, pedagógusnak és kisgyermeknek, hogy együtt ünnepelhettük meg Márton napját!







Zenével, tánccal, hagyománnyal – így ünnepeltünk!
Idén is vidáman, zenével és tánccal ünnepeltük a Teréz napot!
A hagyományok felelevenítése mellett sok játék, nevetés és közös élmény tette különlegessé ezt a napot.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ilyen hangulatos és örömteli legyen az ünnepünk!
Íme néhány pillanatkép a nap legszebb mozzanataiból:








































Bozsik-program Mozgás,játék,csapatszellem!
Óvodásaink a héten részt vettek a Bozsik Intézményi Program őszi rendezvényén, ahol vidám, mozgásos feladatok és labdajátékok várták őket.
A gyerekek nagy lelkesedéssel rúgták a labdát, együtt örültek a közös játék sikerének, és megtapasztalták, milyen nagyszerű érzés a csapathoz tartozni.
A program célja, hogy már egészen kicsi korban megszerettessük a sportot, a mozgást, és kialakítsuk az egészséges életmód iránti igényt.
Köszönjük a szervezőknek a tartalmas, élményekben
Autómentes Nap az óvodában
Október elején óvodánk is csatlakozott az Autómentes Nap programsorozathoz. A gyerekek saját kerékpárjaikkal, rollereikkel és kismotorjaikkal érkeztek, hogy játékos formában ismerkedjenek a környezetbarát közlekedés fontosságával.
Az udvaron vidám akadálypályák, ügyességi feladatok és sok mozgás várta a kicsiket. A nap célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet: a közlekedés lehet élmény is – autók nélkül!
Köszönjük a szülők együttműködését és a gyerekek lelkes részvételét!










Márton napunk képekben!:)













Teréz napunk képekben!:)


















Csalamádé készítés Teréz napra! :)














Zene világnapja óvodánkban :)





